Téged nézlek, és szemed tükrében magamat látom,.
Tetszik a kép: Olyan szép. Egyszerű vagyok,
Mint a Nagyok, kik semmit sem tettek
És Isten mégis bennük ragyog!
Saját tükrömbe nézve a kép változik:
Nem látom magam szépnek,Csak tűn semmiségnek,
reménytelennek, aki arról álmodik,
hogy lesz még tán szép az élet!
A két tükröt ha egymással szembe teszem,
Itt-ott kirajzolódik életem,
De elmosódik a kép, s nem látom semmiképp a jelent,
A múltat látom, a reménytelent,
És a jövőt , a végtelent...
És Téged látlak magam mellett,
ahogy felém nyújtod kezed
De én félek... Nem értelek,
s talán hiába minden igyekezet,
Hogy megvédjelek...
Kellene egy tükör, mely az igazat mutatja meg,
Melyben nem verődik vissza a hazugságtömeg,
Csak a tiszta fény...
Kellene egy tükör, mely elnyelne minden bánatot,
Mely megmutatná, hogy életemben
mikor gyúlnak ki a csillagok,
S hogy mikor mondhatom: - Most boldog vagyok!