Ő csak állt az ősz közepén,
Markában a tél martaléka.
Tavaszi madár, nyári virág,
Nárcisz és margaréta.
Foszló szálak öreg süvegén,
Arcában a szél hagyatéka.
Alkonyat és hajnal,
Lába előtt élete maradéka.
Háta mögött halott völgy,
Szemeiben szurdok.
S rózsa áll a szirten,
"Ti tüskék! Miért szúrtok?"
Visszhangzó csempék közt
Csendben elvegyülnék,
Hogy halljátok a gondolatom
S így a mennyezeten elterülnék.
Kapcsold le a villanyt!
Hogy lásd csak a sziluettem,
Hogy hálát adjak anyámnak
S apámnak, hogy megszülettem.
Volt miért.
2009. Február 9.