Úgy áll lelkem
szíved ajtaja előtt,
mint koldus,
ki alamizsnát kéreget.
Áll megdermedten,
mint nyirkos délelőtt
fázós hajléktalan,
ki álmából ébredett…
Csak egy kis rést
hagyj nekem
szíved ajtaján,
melyen hozzád
belopódzhatok!
Odabent,
agyon fagyott lelkem
megpihen talán,
s leolvadnak róla
a rideg jégcsapok.
Dobj, bármily
ócska rongyot
a szív egyik zugába!
S én meghúzódom
szerényen ott,
a fagyos éjszakában.
Engedd meg,
hogy ott maradjak!
Ígérem, nagyon
csendben maradok…
Ne félj,
soha nem zavarlak!
Csak érezzem,
Nálad otthon vagyok.
Bencs Gizi ( PÁPRÁD )