Már nem kérlek, hogy írj!
Nem várok üzenetet.
Az sem kell, hogy hívj;
hisz nem hiányzok Neked…
Számodra játék volt csupán,
- hóbortos NET – szerelem –
mely unalmas, hosszú éjszakán,
elszórakoztatott velem…
Nekem, mást jelentett
a rejtelmes érzelem!
Mély sebet hagyott bent,
Törékeny szívemen…
Óh, mennyire akartam,
vágytam, hogy légy enyém!
S csalódott maradtam -
megcsalt a vak remény!
Könnyű illúzió rabolt el,
hatalmas szárnyára kapott;
szállt velem, magasra fel,
s aztán a mélybe dobott…
Most a magány, újra
átkarol csendesen;
szorosan mellém bújva,
becézget kedvesen.
Lassan elfelejtem,
Ki voltál nekem…
Nem álmodom azt sem,
hogy itt vagy velem…
Sárgult őszi levelek,
ahogy a fákról lehullnak,
szívemből az emlékek,
talán, majd elmúlnak!...
Bencs Gizi PÁPRÁD