Éjszakánként árnyak suhannak el előttem.
Képek jelennek meg a múltból,
amikor még boldogok voltunk.
Odakint mindent bevon a feketeség,
csak pár lámpa tompa fénye pislákol.
Fölöttem ezernyi csillag ragyog.
Az öreg Hold figyelmeztetően
rajzolódik ki az éj sötétjében.
Ma is egyedül vagyok.
Rámtelepedett a fájdalom.
A kongó ürességbe kiáltom neved,
de csak a csend felel.
Forró könnycseppek folynak végig
arcomon, tekintetem üres, merev.
Vonyítva, mint a kivert kutya
kúszom vissza ágyamba.
Sokáig forgolódom.
Majd szemeim lecsukja a megváltó álom.