Gyermek voltamból eszemben van szerény kis játékunk.
Régi házak között játszottunk,szaladgáltunk.
Feltalálva ártatlanságomban:
Oly egyszerű az öröm, baráti köröm.
Poros volt könyökünk, térdünk.
Járkáltunk csúszkálva, egymást keresgéltük
Felejtve az éhséget, szülőket feledve
Észrevettük, jó az életben.
Ma már nem vagyok poros
Könyök, térd is tiszta
Észrevétlen kezem
Ellenséges mozdulattal ruhámat simítja.
S a volt kúszó idők hátán
Hosszú árkok feketén
Körmeim alatt nyúlnak.
Úgy vágyom csak még egyszer
Lehessek gyermek én.