MEGINT
Az összekuszált táj
képét simítja az est,
a vörös ég aljához
látom a fák
sorfalát hajolni,
ahogy szemem elengedi
a színeket...
-mint apró,rácsos kis ablak-
a gyásztalan éj sötétjét keresi.
Folyik mellettem a gyönge fény,
felöleli köröttem a teret,
ölelések szirma lebeg
-mint hulló levelek,-elveszve
zuhannak lágyan a lábam elé..
A lélek már más világot keres,
elsöpör hangokat
kiolt érzéseket
elsüllyeszt hegyeket...
s közben peregnek életek évei
már nem tudok vele
mit kezdeni !
Titok ül a Hold arcán
udvarába csillagok húzódnak
csendjük fátyolként omlik rám
örök törvényszerűséggel:
este van újra
és csend és csend és
némaság...