Műteremben ül egy nud
Gyönyörű mert izmot nyújt
Sok fény simogatja őt
Árnyalások kiemelik, s ecsetelőd.
Eleinte szégyenkezve látlak
Rózsákat nézem s az ágyat,
Messze járok álmodozva nézem
Hogy, szerelmesem éppen.
Szemeim becsukom hogy éljek
Te ott leszel a szellőben is szégyen
Kéz érint, és megfordulok végleg
Látom tanáromat mosolyogni:Hiányos a képed.