Kaland
Írta: Peszmegne Baricz Agnes Dátum: Február 17 2009 09:18:00
Z
Falu végén, árkon túl,
hol a kurta-farkú túr,
s vadul meglapul a nyúl,
elébük áll Róka úr.
Teljes hír
4. lecke:
/ 4. Parancsolat: Atyádat és anyádat tiszteld!
/hogy hosszú életű légy a földön /
Kaland
Kakas apó, s Tyúk anyó,
Csibe Csabi és Kató
bogarászni indult.
Hívta őket mező, s rét,
nyílott a sok margarét,
a nap rájuk bámult.
Elindult a kis család,
mentek árkon, bokron át,
a világ kitárult.
…
Falu végén, árkon túl,
hol a kurta-farkú túr,
s vadul meglapul a nyúl,
elébük áll Róka úr.
Már messziről látta őket,
kigondolta rég a tervet:
Mind a négyet el kell kapnom,
különben megfedd az asszony.
Ha egyet is megriasztok,
négyből hármat elszalasztok.
Nagy ravaszul őkelme,
így köszön hízelkedve:
Adjon Isten jó napot,
napraforgót, tökmagot,
kukoricát, ocsút, pondrót,
száz bogarat, kukacot!
Tyúk anyó átlát a szitán,
visszaköszön ilyenformán:
Fogadj Isten Róka mester,
nem alszik ám még az ember!
Ha meglátja vörös farkad,
mentheted majd az irhádat!
Róka koma meg sem rezzen,
tudja, messze van az ember.
Kakas apó egyet kottyan,
a két csibe máris ott van.
- Kiscsibéim, Kató, s Csaba,
induljatok tüstént haza!
Ám a Róka úr, a beste,
elébük áll nagy sietve.
- Jaj, jaj, el ne szaladjatok,
Tán még sohase láttatok?
Ne féljetek, ne fussatok,
én a bácsikátok vagyok!
Megtorpan a két kis csibe,
de nem remeg meg a szíve.
Róka urat sose látták,
de a hírét már hallották.
Anyó róla sokat mesélt
hogyha majd kell, felismerjék.
Kicsit félnek, ez szent igaz,
de e tudás nagy erőt ad.
Kató súgja:- csak okosan!-
s Csaba mondja „nagyosan”:
- Minden nagybácsika tudja,
szent parancs az apa szava!
Ha az Apu hazaküldött,
akkor biz’ mi hazamegyünk!-
Láthatja most Apó, s Anyó:
a sok gondos oktató szó
nem volt hát hiába való:
a két gyerek szófogadó.
Tyúk anyó fejét csóválja,
Kakas apó feddőn mondja:
Róka uram, ejnye, ejnye,
kendnek tán elment az esze?
Hát a fiát hogy neveli,
kend szava tán semmi neki?
Zavarba jön Róka úr,
füle-farka lekonyul.
Erre bizony nem számított,
álmában sem igen gondolt,
hogy egy csirke kioktatja,
tán még szégyenbe is hozza.
Áll bénultan meglepetten.
Hát most erre mit feleljen?
Hiába, nincs érvre érv.
Vacsorára sincs remény.
Gondolkozik, majd megvész.
Kevés most a rókaész!
Míg fejét töri a róka,
odébbáll a „vacsorája”.
…
Kakas apó, s Tyúk anyó,
Csibe Csabi és Kató
immár hazaindult.
Búgja már a vadgalamb,
véget ért a nagy kaland,
s a róka csak ámult.
Nem fért a rőt fejébe,
mi történt most ővéle,
hogyhogy így „lebénult”?
Jó lecke ez Róka úrnak,
egy dolgot most megtanulhat:
Ki a fiát jól neveli,
az a fejét el nem veszti!
/ Utólag még megjegyezném,
s helyében én nem feledném:
Közismert rég ez a strófa:
Ha sokat akar a szarka,
megeshet, hogy hébe-hóba
mégse bírja el a farka! /