Félhomályban ültem,
s ködként körülöttem
állt az Idő.
Nézek a semmibe, s látom:
az Idő köddé vált,
semmi lett az Idő.
Emlékeim őrzöm, szívembe
lezárva, abronccsal kerítve -
borzasztó, gyötrő...
Érzem, szakad az ideg,
remeg az Idő és hideg:
minden veszendő...
Pattan a velő csikorogva,
könnyekkel küszködve , vacogva -
kegyetlenül fájsz nekem...
Megáll az Idő egy percre,
de már minden el van veszve -
feszít a levegő...
2004. 01. 09.(1990. 06. 27.)