Pirkadat
Szétáradsz, mint friss seben a vérzés,
S lefolysz, követve mélysötét nyomát.
Kiterjedsz, mint éjszaka az éj-rész,
Mikor az árnyon tompa szín üt át.
Kinyílsz, mint rózsa a kerti ágyon,
Magányban, mint a vesztes múlt idő.
Éledsz mikor foszlik már az álom,
Elterülsz, mint égpalást lepedő.