Mert elmúlik minden a kopott idővel,
ha utolsó sort is lekörmölte az élet,
a könyvfedél bezárul súlyos közönnyel,
tested fekete földbe,siratva, mélyed.
Alakod halványul múltbéli fotókon,
-képek ismeretlen emlékké szelídültek,
verseid megkopnak sárguló lapokon,
mi neked fontos volt, csak porlepte enyészet.
De tiéd marad a megélt perc szelíden,
alászáll a sírba, hozzád símul mezítlen.
Pőrén ölel, igaz útját adja fénynek,
vajon akkor
Bánni fogod-e, amit nem tettél meg...