Álom nélkül forgolódva
Írta: KovacsKaroly Dátum: Február 24 2009 20:16:22
Gy
Zaklatott éj, ne játssz velem,
álom fátyol zárj rám csendet!
Teljes hír
Zaklatott éj, ne játssz velem,
álom fátyol zárj rám csendet!
Miért dörömbölsz régi remény?
Az én dalom, már csendes, szerény.
Sok, volt-énem, agyam tépi!
Emlék csillan, por ha lebben,
ijedten néz, egy ködös árnyból,
gatyás gyerek , könnyes vágyból.
Dacos Szélvész, a mindent tudó,
szívbe markol, bennem üvölt.
Hol a lázad, roppant lángod?
Nem váltottad meg a világod!
A gondos-én is, mint zord ég, vádol,
-lelked petyhüdt, az agyad tompa!
Pedig bölcsek-kövén csiszoltalak,
művem mégis, torzó maradt.
Haljatok el foszlott vágyak!
Múlttól űzve, hogy pihenjek?
Tűnj el emlék, elég volt már,
meddő múltra forduljon zár.
Csaták után, szép szót vártam,
új tükrömbe nézzek bátran.