Őszi szél kavarog a zúzmarás hajnalon,
s leveleit könnyezve hullajtja a vén fa,
lépteim nyomát az eső is rég elmosta.
Miért nem fáj,hogy a múló idő pingál
arcomra számtalan karcokat, s hajamra
ezüstös árnyat szór az aranyló nap.
Ha eljő az alkony, a végtelen égbolt
is felölti magára vöröses bársonyát,
darvak szállnak messzire nyomdokán.
Miért nem fáj,hogy a múló pillanat
emlékképpé szövi a csodás álmokat,
s megfakult fénykép már régi önmagam.