Szemeidben, ha bujkál a szomorúság,
Ha ajkadon sem suhan a mosoly át,
S igazgyöngyként peregnek könnycseppjeid,
Akkor lelked rázza rabsága kötelékeit!
De a lélek nem lehet sokáig rab,
Mert a rab is lélekben szabad!
Moindig emeld magasba a tekintetedet,
Ezáltal szárítod fel könnyeidet!
S ha tiszta tekintettel az égre nézel,
A felhők mögött örök vígyázód véled,
Akkor, mint sas szabadon szárnyal lelked,
Gyönyörű lesz a földön élted!
Érző lelked, ha lerázta láncait,
Erős hittel vigyázza álmait!
Szemeid, mint tükör, ha ismét fénylenek,
Láncaitól szabadult lelkednek boldog jövőt ígérnek!