Elhantolva testünk felettünk gaz s virág,
Szikár kopott föld vagy egyszerű kővilág.
emlékező emberek könnyei hull és szitál.
Vajon emlékeznek a ködben volt-e hibád?
Szeretném, ha tudnád én emlékszem még rád,
Bús szemeim lehunytam, bús szívem nem érzed már!
nem érezheted már, mert az érzésem kihalt,
De egy újabb esemény kelti bennem a vihart.
Elmentem... vége… eljártam a táncom…
A halál neve szabadság...engem nem vertek már láncon