Lelkem madara
Van otthonom, amely Istentől árnyas,
Egy nagy madár pihen nálam remegve,
Szentmadár, amely estelente szárnyas
Ablakomból repül messzi egekbe.
Nevelgetem már kisgyermek koromtól,
Mint aki sólymot tanítgat naphosszat,
Tüzes feje a végtelenbe gondol,
Szárnyán az idő morzsái ragyognak.
Hű szolgaként etetem, rendületlen,
Agyamból és szívemből él, oly régen.
- Szép madaram ! -, az istenárnyas csendben
Simogatom és álmélkodva nézem.
Kedveseim, ti is halandók vagytok,
Madaratok, amint magasba röppen,
Szemetekbe az idők kérge pattog,
A szárnya nyomán villanó körökben.
S míg megszállottan, elkáprázva néztek
Utána még és mondjátok dadogva:
- Kövessük őt ! -, majd sírotokba léptek,
Ő messze száll az öblös századokba.