Az évek múlnak, mégis visszanézünk,
ábrándozunk a régi szép időkről.
Csak arcunkról múlik a varázs,
de szivünkön nyilik még virág.
Lelkünk rejtekén ott a sok titok,
csendesen szépitgeti a múlt.
Megfakult fényképen mosolyunk
őrzi hiven egykori önmagunk.
Ismerős arc, ismerős mozdulat,
valahogy már ő sem ugyanaz.
Mitől vonz mégis ez a közelség,
érzem, ahogy a lelkünk összeér.
Sóhajunkat elvitte az őszi szél,
vele csitult minden szenvedély.
Szemembe most könnyeket csal,
ahogy megint halkan búcsút int.