Sikolyok, sírás és néma gyász
fekete ruhákba vesző, hamvadó
gyertyaláng.
És mégis! A víg Dionüszosz
ürítse rád most fenékig poharát,
s mint az istenek odafenn, úgy
rendezünk itt lenn tiszteletedre
lakomát.
Elő veletek síp és dob,
zengjetek dal és muzsika,
aranypénzt két szemhéjadra már,
idézzék volt tekinteted csillogó
bogarát!
Meglátod majd, mint régi barátot
üdvözöl téged a vén Káron
itt egy csont, inkább három, Kerberosznak
ki meglásd, farkát csóválva kezedbe simítja
nyálas pofáját.
És mi, kik maradunk a Föld felszínén,
emlékeket sorolunk tűnt életed ösvényén,
nem siratunk, hisz mind tudjuk azt,
hogy a boldog Elíziumi Mezőkre téged
bebocsátanak.