Bíborszél viszi, ezer álmom,
Melyek telepszenek édes ajkakra,
Meghozva az örök boldogságot,
Sosem látott boldog hajnalra.
Kertednek rózsája voltam,
Ma egy csillagvirág vagyok,
Éjjel a te bolond holdad,
Reggel pedig, a te napod!
Szétázott mosolyok néznek rám,
Várják tőlem a nagyon -nagy csodát,
De nem tudok mást ad nem, és nem,
Mint egy szeretetben álló, örök szobát.
Újabb hajnal jön felém,
Áttöri csendben a szivem,
S megtanít arra újra-újra,
Hogy szilárd legyen hitem!
Magas szírtek tetején,
Újra virágos rét leszek,
S pompás szirmaimmal,
Vallom: Tebenned HISZEK!