Nem tudhatom meg már sosem,
ki rejlett a sorok mögött…
Ki napfényt csillantott fel nekem,
borús, zord felhők között.
Álomvilágban jártam vele
hosszú éjszakákon át. –
S bolond szívem, vakon követte
A csalóka vágy sugallatát.
Felkapott, s vitt egyre messzebb –
képzelet könnyed szárnyain.
Elrabolta tőlem a legszebb,
féltve őrzött álmaim…
S most véget ért egy álom! –
Nincs már több éjszakám.
Szerelmed hiába vágyom;
Te „fantom” vagy csak Bandikám!
Bencs Gizi