megnyílik a világ nékem
amint újra ruhát ölt a természet,
koldusa vagyok az égnek
téli remete meséiből vígan élek.
kihúzom görnyedt testem
mankómat vadvirág ágára cserélem,
búcsúcsókot hintek menten,
szomorúságom a föld alá rejtem.
fáradt arcom rostjait
szivárvány kosárba beültetem ,
a tavaszi szellő bojtjait
lassan magam mellé engedem.
madárfüttyöt kergetek
nem gondolok a bánat könnyeire,
bimbózó csendéletet festek
a védtelen,vad természet örömire.