A szerelemről az írtam régen
Nem ad semmit, szívja csak a vérem.
Csúf volt szememben, mint egy hitvány féreg,
Mindaddig, míg meg nem ismertelek téged.
Te vagy a remény, az élet sötét útján,
Te vagy a víz a szomjúság kútján.
Fény vagy a selymes sötét éjben,
Virágillat a könnyű nyári légben.
Dallam vagy a csendben,
Öröm a bánattal szemben.
Barát is vagy, s kéz a kézben
Járunk, mint vér az érben.
Szerelem vagy a közönyös világban,
Tökéletes vagy minden hibámban.
Szomjas szívemre gyógyírt jelent
Átható tekinteted.
Érintésed elűzi tőlem a rosszat,
S örömmel várom, amit a holnap hozhat.
Elfelejtem ami régen volt, ha veled vagyok
A szívem már nem fáj, és nem is zokog.
Meg sem tudom köszönni neked,
Ezt a csodás szép új életet,
Amit melletted kaptam én,
Csillag gyúlt a reménytelenség egén
Mikor felragyogott rajta csillagod,
Megkaptam mindent, amit az élet adhatott.
Kincsem a világon a legnagyobb
De pénzt ezért sehol nem kaphatok,
Mert ez az, amit érzek,
Hogy tiszta szívből szeretlek téged.
S ez az érzés már sohasem változik, míg a világ áll,
Csak ha jő majd a halál.