EMLÉKEIM
Írta: ese23 Dátum: Március 02 2009 11:12:11
Gy
Hosszú testű gémeskút,
Az udvarnak vizet nyújt:
Teljes hír
Az udvar
Utca felől a régi házat
Barna fakerítés védte.
Korhadt teste már elfáradt,
Hóesésben, napsütésben.
Kopott ruháját az idő
Lassan szürkére kaparta,
Az öreg kerítés szomorúságát
Egy nagy gesztenyefa takarta.
A gesztenyefa árnyékában,
Az udvar jobb oldalában,
Zöld fűnek ölelésében –
Állt a házunk hófehéren.
Kiskertje is volt a háznak,
Szép virágok ott tanyáztak:
Nyiladozó hóvirágok,
Méz illatú szép jácintok,
Sárga-szeges nárciszok.
Hófehér liliomok
Bólogattak az esti szélben,
Illatukat most is érzem…
Közepén az öreg birsfa:
A kiskertet ő uralta.
Tavasszal a virágszirma
Az egészet behavazta.
Tövében az öreg birsnek
Gyönyörű szamócák nőttek.
Megbújtak levelük alatt,
nem adták könnyen magukat.
Hosszú testű gémeskút,
Az udvarnak vizet nyújt:
Fűnek, fának, virágnak,
És az ember fiának.
Megvan vagy száz éves is,
Nagyon kevély, büszke is!
Fejét alább nem hajtja,
Csak ha az ember akarja.
Akkor nagy nyikorogva
Belemeríti vedrét a kútba.
Selymes vízét ihatod,
Ha vedréből megkapod!
Májusnak szép éjszakáján,
Csoda történt házunk táján:
A Húgom májusfát kapott,
Amit a kútágas magához láncolt!
Reggel mi csak ámuldoztunk:
Mit tett ez a gémeskút?
Májusfának érzi magát?
Szalagokkal díszíti haját?
De ő büszkén állott ott,
Tapodtat se mozdult,
Ölelte a májusfát-
Hisz ilyen szép még sosem volt!
A gémeskút szomszédjában,
Hosszú teste árnyékában,
Élt egy meggyfa, fittyet hányva,
Nyújtózkodva a vakvilágba!
Úgy él ott, mint egy királylány
Díszes, meggyes szép ruháján
Nem látszott az idő foga,
Csak a meggyet osztogatta.
Ember fia hozzá nem nyúlt,
De ő mégis oly merész volt,
Magától termett rajta a meggy,
Hívogatott – Gyere és szedj!