Mindent áthat a csend,
Csontom, szívem, idegem,
S már nincs is semmi vágyam,
Csak átessek, a belső metsző hidegen.
Szívembe világít a holdsugár,
Álmom, még örzi, ezer ősi csillag,
Mely fényével írja szívembe örökké,
Gyere tengerek sarja: téged hívnak.
Mennék én, mennék, ó te csillag,
De még nem készültem fel az útra,
S még sok minden van, igen sok minden,
Melyek engem úgy vissza-visszahúznak.
Édesanyám mosolya, s ölelése,
S az ő drága végetlen-boldog imája
Mit ő mindig szívvel-lélekkel mond,
Az ő szeretett másodszülött fiára.
Ó jó anyám te értem imádkozol,
Könnyeiddel vívódsz e földön itt lenn,
S én a hála hangján mondom újra,
Ádjon meg téged a Boldogságos Isten!
Szemem vagy, mikor én vak vagyok
Kezem, mikor a bénaság engem leterít,
Akkor érzem csak imádságod tavaszát,
S hogy általa engem az Isten megsegít!
Karomat fogtad egykoron jó anyám
Most én leszek ki szerető karod fogja,
S én leszek az ki boldog életednek,
Gyönyörű tavaszát újra meghozza.
Emberré neveltél, s tanítottál engem
Tanítottál szeretetet önzetlenül adni,
S megéreztetted velem oly sokszor,
Mily jó viszonzásul hálatelt mosolyt kapni.
Megtanítottad kimondani a legszebb szavakat,
Magyarság, szülőföld, engem szerető Isten,
Igen anya, most már tudom és vallom,
Ezeknél szebb szavam, nekem nincsen!
Ragyogj, te ősi csillag fényesen!
Ragyogj be,szülőiházam ablakán!
Hogy általa mosolyom fényét láthassa,
Az én drága, áldott életű jóanyám!