Megtagadtad sarjadból kifojt véredet.
Nem tudtad már te sem, ki vagy.
Csak a hangodból kilökődő méreg
Rágja szét a torkodat.
Fuss hát! Amerre a lélegzet visz.
Egy sóhaj, hogy létezel, üldöz
Majd folyvást. S átkod lesz a bocsánat,
Mit senki sem hall,
Csak a szorgos kéz, mi munkálkodni
Fog koporsód felett…