Ne akarj lelkembe látni,
Fájna, amit tudnék mondani,
Sebzett szívem eldobtad,
Így törődnöd vele már hiába.
Tudom, én is hiányzom,
Ezüst-szép szemedben látom,
Hogy valamit mondanál,
De szavakra nem nyílhat a száj.
Bezártam szívem ajtaját,
Céltalan kopogtatsz rajta már,
Többé ki nem nyithatom,
Hiszen a seb még ma is sajog.
Pedig te adtál nekem erőt,
Álmodtunk volna szebb jövőt,
De összetörted a reményt,
S nincs értelme, hogy megérts.
Ma is fontos vagy nekem.
És azóta átkozom azt a percet,
Amikor bevallottam neked,
Hogy én szerelemmel szeretlek.
Ne akarj a lelkembe látni,
Fájna, amit ma tudnék mondani.
Lelkemet törted akkor össze,
Nem kérhetem többé szerelmedet.