Egyszer úgy is eltűnök, többet nem találtok meg,
Csak az emlékedben maradok, mint bevert rozsdás szeg.
Egyszer úgy is véget ér, és mit látott a könnyek szeme
Nem marad más, csak pókhálós tündérmese.
Majd mikor mind a végén állunk, elmúlnak a szavak,
Leperegnek az álmok mélybe, mint a kihullott tollak.
A tollak se lesznek már meg, eltűnnek az árnyak,
Csak sújtva hajtanak az elázott vágyak.
Az álmok mezején üres semmiben állnak
És porba dőlnek mind a mesékből épített várak.
Elfeledett emlékek sötét fénybe szállnak,
Viszont az emlékek súgják: Még valahol várnak.