A sötétség ma is kiölti nedves nyelvét a tájra,
apró holdsugárnyalábok jelennek meg a horizonton.
Perc töredékei alatt nyeli el a kihalt utcát az éjszaka leple.
Betakarja, mint gyermekét a szerető anya.
Lassan előbújnak a félhomályból az éjszaka lidércei.
Tébolyodva kószálok, menekülök a mélyen bennem
rejtőzködő kényszerképzetek elől.
Arcomról lehervad a mosoly, szám kiszáradt,
levegő után kapkodok.
Zaklatott pillantással fürkészek, de nem találom,
amit keresek.
Lélekszakadva várom a megváltást, amikor a
szárnyaszegett madár, újult erővel a fellegekbe szállva,
végre saját útját járhatja.