Soha nem kértem, hogy szeress,
Soha, hogy utánam lépegess,
Mert hisz nem én vagyok az,
Ki soha, de soha nem tévedett!
Én nem fogok csodákat tenni,
Nem fogom lefogni büszke kezed,
Mikor az éj sötétjében újra, s újra,
jól megszokott vétked teszed!
Én csak Ember vagyok, Ember!
Kinek rokona, a szél, a tenger,
S kinek nincs maradása, nincs,
Utamra kérlek, ezért engedj!
Soha nem kértem könnyedet,
Soha nem kértem átkos éjjeled,
Elég volt tudni, érezni, s megélni,
Hogy szívemben, újra, meg újra létezel!
Megfognám kezedet, de nem lehet,
Túl messze még minden csillagom,
De az üdvösségem már egész közel,
Azt emlékül néked örökre itt hagyom!
S ha jön az éj, figyelj, figyelj!
Szellőm, hüss álmot ad néked,
S meglátod akkor majd az arcot,
Mely egykor szeretett, óvott, és védett!