Szívesen nézem az égbolt
oszladozó felhőseregét,
a kikandikáló aranylabda
kezemen játszó melegét,
ahogy ezüstbe burkolja a nedves
köveket, a megborotvált fákat,
kacajtól elázott utakon
bolondos szél csipkedi a számat,
parancsára foszlásnak indul
tél görcsösen kapaszkodó jelmeze,
kipislogja vedlő álarcát,
leveti komorát az utca embere,
táncol a görbülő hátakon
elűzni itt ragadt morzsáit,
ágról-ágra ugrálva
kacagja megszámlált óráit,
kanyarogva csörgedez az udvaron,
tavalyi harmat hajában
repedezett ráncai recsegnek
elsuhanó zajában,
vetkőző máglyára dobálja
vidáman lobogó kócait,
pajkosan kergeti az arcokat,
s feszíti szélnek vágyait.