Kiforratlan stílusom, van mit tanulni.
Most kezd a felnőttkorom épp csak indulni,
elszálltak már gyermekkorom ded álmai.
Nem terelem tudom, akolnak juhait.
Szép, zöldellő dombokon szélnek szárnyait,
hűs vízzel szomjam oltom, nem láng tüzeit,
Soha nem simíthatom, ég csillagjait
kézzel. Nincs űrhajóm, sem kis pixi
mágikus hajnalon, óriás babjai
mesés - tortákon fantázia habjai.
Mindig szűntelen, nap - nap vetem papírra
egész lényem, lelkem kis hamiskás dalba,
az a lényeg, hogy én hiszek önmagamba.
Van javítandó kottámon, ritmusait
bizony magam is kritizálom, hangjait
szívem pendíti húron, hős kalózai
vad tengernek csiszolatlan gyémántjai.
Éjszakákat hajthatatlan át tanulva,
Szellemem forró napnak égő sugara
kénnel török fel - fel, egyre magasabbra.