MADÁR, MADÁR
Madár, madár kedves madár
A te hangod messzire száll
Olyan messze, mint a lelkem
Kérlek, vidd el az én versem.
Vidd el egy édes leánynak
Adjál neki egy kis vágyat,
Szállj ablaka közelébe,
Öntsél vágyat a szívébe,
Ha felébred a dalodra
Versemet mond el dalolva,
Mond el neki, hogy szeretem
Talán ő az egyetlenem.
Úgy szeretem, mint senkit még
Szívem, mint Nap érte úgy ég.
Hajnalban mondd, Nappal küldöm
Látni őt már az is öröm.
Hajnalpírját lelkem bírja,
Benne mond meg versem írja
Neki adom a harmatot,
Napot, Holdat és a csillagot.
Harmatot a rózsa szirmán,
De őt százszor jobban bírnám,
Ha mosolya enyém volna,
Hátha még az édes csókja.
Versemet úgy daloljad el,
Könnyes szemmel ébredjen fel.
Örömében hulljon könnye,
Hogy szeressen mindörökre.
Minden egyes könnycseppében
Majd a lelkét benne érzem.
Ha éneked ilyen szép lesz
Amit érzek, te is érezd.
ZETA