vádló vagyok és vádlott,
görcsöt kötő - akasztó,-
síró arcot vigasztaló,
lelkekben vájkáló
élő és holt,
meg nem talált kincst adó.
taníts meg hazudni
te átkozott élet
az igazságért szenvedek
mióta csak élek
mégsem tagadlak
soha meg téged.
mert, mint
mikor lángra kap
az erdő,
a délutáni alvó csendből,
halkan pattogó égő rőzse
a parányi tűz óriásá nő.
lángolj te vers te izzó szó!
perzseld fel lángoló
szirmaiddal a gazt!
ne maradjon piszok,
ha majd az embernek
egyszer megvirrad.