A siratás
Írta: iytop Dátum: Március 11 2009 04:41:59
H
Ketten fogunk menni, lábunk szétnyomja
A síró földet, fürjekkel telve
Muskotály illatában szedni
Sapkámat karóra akasztva teszem.
Teljes hír
Ma, már nem leselkednek sárkányok a szőlősben
Mehetünk egyedül, szüretelni ketten
Figyelve az est késését
A csendnek hallgatását, máig nem értem.
Ketten fogunk menni, lábunk szétnyomja
A síró földet, fürjekkel telve
Muskotály illatában szedni
Sapkámat karóra akasztva teszem.
Területen szántva, egy ökör kérődzik az estben
Hol sárguló diófa áll
A Nyárnak vége, a lelkünk fáj
Menni fogunk vele, mondva: Megyünk mi is már.
Sírni fogsz, látva rozsdával a leveleket telve
Sírásod régi éneknek tűnik
A kis virágot gomblyukadba téve
Szíved verni jobban fog, még szomorúsággal megtelik.
Egy ének, mit a visszhang elönt
Mehetünk haza, falunkba hát!
A hűs hulláma leveleket ráz
Besötétedik, hív a fonó és a tánc.
Az úton hazafelé
Hallgatásunk az mi fáj
Gondolatban áldjuk a szőlőst
A fehér bort üvegből igyuk, és...
Halljuk emlékeinkben, a siratást.