Borzol az iszonyat
amit a felismerés orkánja
kavart bennem,
tombol csapkodja fejét
kemény kőfalhoz
a fájdalom,
sír a szellemem.
Kezeim közt átfolyik
mint higany a tehertelenség,
amit csüggeteg szavaid
izzó bélyege
nyomot belém.
Mit mondjak hogy
értsd végre:
ha el is rejtjük
szándékunk egyszer
kijön a fényre.
A titkol dolgok
olyan kontúros
színekben táncolnak
akkor,
hogy számon kér
a múltad és
egyértelmű lesz valód.
És manipulációid
görbetükre ketté hasad,
így nyilván való
leszel te
önmagad.
Ezért ne takargasd
magad selyemmel
se durva vászonzsákkal,
ne játssz az élettel
de főleg ne
a halállal.
Ui.: Ez a vers egy ismerősömnek íródót aki öngyilkossággal fenyegetőzött, de csak a figyelmet akarta magára felhívni.