Éjszaka álmos hópihe szálldos,
Nappal a fagy foga csípi kezem,
Téli lepelben ébred a város,
Este a köd simogatja fejem.
Áll kicsi házunk, mint a mesében,
Hét közepén egyedül Te velem,
Régi reményünk reszket a télben,
Zsémbel a hajnali pára velem.
Mégis az esték mind kecsesebbek;
Tölgyfa hasábok a kályha mögött,
Régi szerelmek nem dideregnek –
Várnak az itthoni szent örömök.
Vágyom Öledbe, mint fára rigó:
Drága kis Asszonykám: Anikó!
2009. március 5.