Nekem nincs aranykoronám,
A tövis amúgy is jobban áll,
Mert nem engedi elfeledni,
Életem, hogyan is áll!
Azt mondták egykor király vagyok,
Ma meg, csak egy hitvány szolga,
Ki sosem tudta eléggé jól-sosem,
Mi is az ő végzetes- sürgös dolga.
Egykor azt mondták csillogok,
Ma? hogy fekete a lelkem,
S, hogy nyugtalanságommal,
Nyugalmat sohasem leltem.
Igen, ez így van, így bizony,
Tenger vagyok, hullámok ura,
Ki egyszer repül a boldogságtól,
Máskor pedig olyan-olyan fura.
Azt mondják, nincs mosolyom,
Meg, hogy örökös a bánatom,
Mikor lelkem bántják ez így van,
Ezt, te is, te is, nagyon jól láthatod!
De szívem az végtelen-végtelen,
Koldusoknak, vakoknak ad reményt,
S mikor te becsukod kőszíveddel,
Én kinyitom szegényeknek a szemét!