Ősz van, tél jön el. Álmatag nyúlnak az árnyak.
Régen messzire szállt dalos fecskesereggel
Fényed. Fájdalom-ködben az emberek fáznak,
Máris hószagot pustol, ha ébred a reggel.
Régen vártalak, bánatom mély tava árad,
Fél a lélek a végtelen, fénytelen éjben,
Oszd meg hát velem bársonyos, langymeleg ágyad,
Olvad jégtakaróm heves vágy melegében.
Nyári tűz heve száll le a hallgatag tájra,
Édes kéjeket kéreget, koldul a vérem,
Álmok asszonya! Szívem a jöttödet várja.
Lám, csak fáj ma az éjszaka balga magánya,
Fönn az égen a csillagok sírnak ma értem,
Vágyam röpteti kedvesem isteni gálya.