Éji magányból éretted eljöttem,
halálnak ködét oszlattad köröttem.
Fények ösvénye vagy, sötét éjeken,
jogtalant adod hazárdul énnekem.
Temetők kapuik szélesre tárják,
éhező rovarok jussukat várják.
Dicsőség felettem semmi sem ragyog,
nélküled én ma már senki sem vagyok
Termékeny testednek tündöklő terhét,
sóváran lesik didergő napkelték.
Arcod szemfedőként lebeg felettem,
és én csodálom léted önfeledten.
Veríték, patakként csorog hátamon,
boldogság kínoz, de ezt elvállalom.