Ezredvéghez közeleg a nagy homokóra mutatója
Ünnepre készülnek az emberek
Ünnepel a Föld majd minden lakója
Immár kétezer éve, hogy csodát látott a világ
Isten Földre küldte egyszülött fiát
Hogy a barbárság korának legyen vége
És egy jobb, a kereszténység lépjen a helyébe
Hogy portyázó nomád hordák
utódai olvassák a Szent Bibliát
A szentírást, melynek tanítása túlmutat saját korán
És utat mutat az utókornak a szeretet, s hit talaján
Hinni, hogy nem vak-véletlenek irányítják életünket,
Mert van feladata, célja, értelme létünknek
Hinni, hogy míg testünk porlad majd a föld alatt,
Szellemünk tovább él, s örökre fennmarad
Két évezrede, hogy megtörtént a csoda
S azóta pereg időtlen időkig egy homokóra
A homokszemek peregnek már évszázadokon át
Láttak sok háborút, láttak sok véres csatát
Ez a homok mindent s mindenkit betemet
Elsüllyedtek hős hódítók ,nagy nemzetek
Virágzó városok, ahol egykor pezsgett az élet
Ellepte a por , s most takarja vastag földréteg
Az idő homályába vesző végtelen keresztek
A keresztekkel együtt a nevek is ködbe vesztek
Évezredek árnyékéban földi létünk
néhány porszemhullás csupán
előbb utóbb célba érünk Szent Mihály lován
És majdan porladó csontjaink felett
Megint jönnek lágy tavaszok, dermesztő telek
És jönnek nemzedékek egymásután sorra
Nekik is dolgozik, majd leáldozik a homokóra
Mielőtt ez évezred lehunyja szempilláit
Visszaperegnek az évek a kezdettől a máig
Megelevenedik a régmúlt, őseink letűnt világa
A jurta szélén táltosok pislákoló tüze világít
Látatva harcoló őseink véres szablyáit
Lassan az évek visszatérnek a villanyfényes mába
A repülők, rakéták , műholdak korába
Egy tűzijáték mindent megvilágít
Láthatjuk az elmúlt évszázadok-alkotta csodáit
Örvendjünk hát, hogy rövid létünk
Évezredek metszéspontjára esett
Hogy Istenünktől kaptunk két évezredet
A búcsúzót, ami egyre halványodó emlékekbe réved
És az eljövendőt, melyben majd utódaink élnek
Akik tovább fényesítik a táltosok lángját
És tovább formálják a maguk világát
(Budapest, 2000. augusztus. 22)