A ló és lovasa
Kószálni mentem, hogy megtudjam éjidőn
Az esti csendben mi az a zaj, locsogás,
Megérteni, felfogni a nemlétezőt,
S tán hinni a képzeletszülte dobogást.
Utamat világítva fehérlett a Hold,
Odébb ágreccsenések és törpe neszek,
Az ösvény fényjátéka ringva kóborolt,
Csillag se bújt elő a horizont felett.
Figyeltem. Mozgó árnyat véltem s kacagni
Ahogy a remegő holdfényébe veszve
Egy ló ügetett és rémlett még valami...
Éles füttyszó hívásként süvített messze.
A közelben egy monoton zúgás, s amott
Távolról szívem kíntől vergődve pangott,
Csak érteném, tudnám mi az és hol dobog,
Merről és honnan hallom én ezt a hangot.
S a patazaj erős lett, már jól hallható,
Látom, amint egy ló elvágtat veszetten,
És mostmár tudom ki volt, aki hallgatott
Az éjben s kacagott az üres nyeregben.