Jegyzet (egy levél margójára) próza
Írta: LouisdelaCruise Dátum: Március 18 2009 18:30:35
H
Egy pillanatra megállok a kerítésnél és nézem őket,
- minden nap, mikor arra elmegyek.
Teljes hír
A hatodik
Lélekpadon (adaptáció)
Egy pillanatra megállok a kerítésnél és nézem őket,
- minden nap, mikor arra elmegyek.
Oly ismerős az ősz öreg ember, s az ölébe fejét hajtón alvó gyermek.
- Álmodik, kisleány mosolya arcára szeretetet rajzol, míg az öreg, egy dallamot dúdol, hogy pihentesse őt.
- Gondolatom, most így mereng, - láttam már őket valahol.
Fáradt már a táj, már a Nap is csak vánszorog,
a fákon rozsda eszi a leveleket s reggelente szellő kergeti halott testükett szerteszét.
Varjak károgják a Múltat, lepelként hull az esthomály.
De csak alszik, fejét az öreg ölébe hajtva,
- alszik a kisleány.
Majd egyik reggel vacogva ébredek, dér lepte a halálra fagyott határt s míg utam újra arra vitt, hol tegnap még álom volt,
- az ősz öreg bácsi s az alvó kisleány.
- Mára mindkettő itt hagyott, szívem nem gyönyörködhet már,
csak a ronggyá aszott kert maradt, s a kopott pad,
- hűlt helyük és egy festett kép az eresz alatt, a düledező kisház vályogfalán.
- Napsütötte táj s ezernyi tulipán és csodálva látom,
- a tulipánok közt alvó kisleányt.
20080917
Louis De La Cruise
Minden jog fenntartva!