Mint csupasz hegygerinc a fenyőfákra,
Vágyunk az égi szent harmóniára;
Nem luxuscikk, mint méregdrága kelme,
Jár az nekünk, mint Asszonyunk szerelme.
Tapintanunk kell örömöt, csodát,
Mint Kedvesünk Testének bársonyát,
S mint hóvirág az egyetlen tavaszt,
Megérezzük, ha jön, ha dalt fakaszt.
És nem baj, ha kint a világ, a kajla,
Unalmas őrültségeit szavalja,
Ha nyikorog a pénz, s a többi bálvány,
Mint fukarságból szőtt hamis szivárvány;
Bár azt hiszi, hogy föld meg ég fia;
Az ember csak: titkolt harmónia.