Valahol a Mátra alján
erdő mélyén, patak partján
sétálgatunk a nejem meg én
a vén fák árnyékában
néha napfény villan át
isszuk, mint a drága nedvet
friss éternek fennkölt illatát
a völgyben zöldellő mezők
víg tavasz ragyog
s itt a patak partján
máris boldogabb vagyok
Napot takarva
egy-egy felhő árnya suhan
amott sárgát bont a barka
egy pók légy után rohan
a hegyoldalban fenyőfák integetnek
az örökzöld szépségét hirdetik
megjön az ember kedve
feledtetve a fáradság perceit
zúgó patak ontja bő áldását
gördülő kacajjal
zengi vég nélkül víg dalát
susog a szél a lombok csúcsán
dallamára madár zenél a fán
ücsörgünk a zengő erdőn
muzsikál a tücsök a parton
majd elindulunk merengőn, sután
s kutatva jő az alkony
halványuló lábnyomaink után