Gondolataim meztelen gubbasztanak létemen
Magányom színpadán játszik a képzetem.
Gyűrött párnán szövöm az idő perceit
Míg az éj méla csendje lepereg reggelig.
Alvó fák nyújtóznak az ég felé
Árnykezekkel kapaszkodnak felfelé.
Álmos fények, mint torz álarcok
Játszva úsznak dermedt fellegek tetején.
Vágytól ittasan kebleden ringatózom
Könnyű pilleként repülök álmod tengerén
Tavaszt hoztál nékem, lenge sóhajod
Átölel, oltalmazón szívom magamba illatod.
Semmiből suhanó szomjas gondolat vagy
Tűztenyered égetőn felkavar
S a hajnal könnyezve hiányodra ébreszt
Mellém térdelve szendergőn betakar.