Békés a tó vize,
Te mégis felkavarod.
Feleslegesen dúlnak
Benned az indulatok.
Néked ez boldogság?
Örömöd leled ebben?
Lelkem mélyébe taposol,
S magamra hagysz engem.
Nem érted, miért fáj,
Szavad izzó parázs.
Mélyen szántotta szívemet,
Azóta egyre csak könnyezem.
Vigasztalásra vágyom,
Miért baj, hogy hiányzol?
Ne adjak hangot szavamnak?
Magamba roskadva szavaljak?
Mikor fáj, és nem szólok,
Azért van, mert kínlódom.
Szóljak, és megbántalak,
Ellenem szítom haragodat.
Mégis néha kimondom,
Csillapítom indulatom.
Önző féreg vagyok, tudom,
Szerelmedre áhítozom.
A magányos órák nehezek,
Nélküled csak szenvedek.
Mégsem tehetek semmit,
Szemem kiszáradt, várok Rád mindig.