Tavaszi hó esett szakadatlan
Látom utam elhagyva:
Egy madár ült mozdulatlan
A korláthoz fagyva.
Büszkén meredt a semmibe
A jégtollú madár.
Régi álmok halott szemébe
És gyöngülő hóhatár.
Pattant a jég, zizzent a hó
A folyók áradtak.
Olvadt a jég, a gnóm béklyó,
A tollak száradtak.
Életre ébredt a nagy madár,
Elhagyta jég-halála.
Már csak egy apró jelre vár,
És eljő szabadsága.
Torkomba szűkölés szökik,
Néz vádló szemével.
Akaratom mégsem törik!
Küzdök tekintetével.
Nem győzhet, hisz ő én vagyok!
Egyek vagyunk mi.
Saját Lelkemmel szemben állok.
Nem tud már szállni!
Mert én győztem, és megtiltottam,
Hogy repüljön szabadon
De feledtem: a lélek halhatatlan.
És az álom: hatalom.
Felolvadt tehetetlen álmából
Menekülne messze.
És hallom már néma szájából:
Ez a szabadság nesze…