Egyszer régen, nagyon régen
Ferencváros közepében.
Házmesterünk Tercsi néni
megtanított, hogy kell félni.
Ha lecsúsztunk a korláton,
máris szólt: Csak két lábon
a lépcsőn le, mert nem szabad.
Ez tilos és nincsen szavad.
Tinédzserként jól megjártam,
megkaptam, de nem ezt vártam.
Úgy indultam el az útra,
kezemben a Káma-szútra.
Láttam tilos álmokat,
virtuális vágyakat.
Mégis mikor az kiderült,
"Nem szabad" is előkerült.
Utamat már végig jártam,
így utólag csak Rád vártam.
Bár képzeletem szabad madár,
aki szeret, az haza vár.