Kerteket látok, mik elhanyagoltak,
Éveken át miket ki nem gazoltak,
Kis magoncokból fák növekedtek,
De minden tavasszal a kis virágok
A gazt legyőzve előtörekedtek.
Házakat látok, mik elöregedtek,
Gazdái régen a másvilágra mentek,
Leszármazottak ki tudja, merre járnak,
Felejtik gyökereiket s a régi házat,
Hol egykor gyermekként álmokat szőttek.
Új gazdái lettek az ódon házaknak,
Melyeket csak hébe-bóha látogatnak,
Hiába ültetnek sok szép virágot,
A ház körül szinte őserdőt látok,
Mely örömtanyája a madaraknak.
Ott csicseregnek már kora reggel,
Verebek, rigók egész sereggel,
Ők azok, akik itt otthonra leltek,
Gondozott falu kellős közepén
Háborítatlanul dzsungelben élnek.
Reggelente én mindennap látom,
Szemem végighordozom a két házon,
Mindegyik udvara fákkal benőve,
De a kis virágok minden tavaszon
Győztesen átjutnak az őszi avaron.
Hány ilyen hely lehet még országszerte,
Mitől az embernek elmegy a kedve,
Mért veszi birtokba az olyan ember,
Ki a kertjében nem gondos gazda,
Ki a virágot gyomok között hagyja?
Torma Zsuzsanna
Kaposmérő, 2009. április 1.